Természetesen a következő nap is itt ettünk.
Mivel én tanácstalan voltam, némi újdonság reményében kis segítséget kértem a választáshoz.
Az üzletvezető a marhapörköltet ajánlotta, és mivel a dödöllét sem akartam kihagyni, ezt a kettőt választottam. Hát a marhapöri remek volt, a husi finom omlósra volt főzve, a dödölle pedig igazán kellemes meglepetés volt - még csak egyszer ettem életemben egy utcai bódéból egy másik kevésbé kellemes városban dödöllét, és az közel sem volt ilyen finom.. Szóval nagyszerű választásnak bizonyult ez a párosítás :-)
A párom a jól bevált Zalait ismételte meg (képek az 1. részben), ami ismét nem okozott csalódást. Viszont maradt még némi hely bennünk, így ETTÜNK DESSZERTET :-)
Az étlapon ugyan állandó választékként nem szerepel a Somlói galuska, de éppen volt belőle, így mivel egy korábbi emlék alapján kellemes élményt adott, a párom ebből kért egy adagot - most is ugyanolyan jó volt, mint ahogy emlékeztünk.
Mivel kissé mákfüggő vagyok, nem volt kérdés, hogy én mit választok: egy viszonylag új desszert nyert, ami mákos palacsinta volt (talán mákos-almás) gyümölcsös öntettel - bár a Gundel palacsinta is versenyben volt pár percig, mert korábbi tapasztalataim alapján az is fantasztikus!. Természetesen ezek is teljesen rendben voltak!
Ezen az estén is visszatértünk, de csak egy gyors pizzarendelésre. Ekkor a harmadik (ennyi van összesen) kedvencünket, a Harmónia pizzát választottuk, ezúttal elvitelre. Kérhettük volna házhoz szállítva is, de mindenképpen be szerettünk volna köszönni az Annabellába, ha már úgy döntöttünk, nem ott fogyasztjuk el a Harmóniát. A pizza szokás szerint nagyon gyorsan elkészült, így a szálláson a kinti hideg elől elbújva egyikőnk begubózott a fotelbe, másikunk a kanapéra kuporodott, és befaltuk a remek pizzát! :-)
--------------------------------------------------------------------------------
itt az étterem: 8380 Hévíz, Tavirózsa utca 12.
--------------------------------------------------------------------------------